3. rész

Sziasztok! Itt a 3. rész, ezúttal Bryan szemszőgéből. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Mindenesetre, akár igen, akár nem véleményeteket tudassátok velem kommentben. 
Köszönöm,
Jó olvasást!
Hope

~Bryan szemszöge~

   - Ha tudnád milyen régóta várok erre. - Árultam el neki. Nem válaszolt, csak halványan elmosolyodott és az összekulcsolt ujjainkat kezdte bámulni. Zavarban volt, engem pedig  öröm töltött el. Évek kellettek hozzá, de végre boldog voltam. Tudtam, hogy nem helyes, hogy ezt nem szabad, de nekem szükségem volt rá. Mindennél jobban. 
- Grace - szólaltam meg még mindig halkan. Hirtelen rám nézett, neve hallatán látszólagosan egy kicsit megijedt. Ritka eset volt, mikor kiejtettem a számon. Nem tudom miért, talán úgy gondoltam nem érdemlem meg, hogy ezt megtehessem. Még én se igazán értettem, de most itt volt az alkalom. 
- Grace - ízlelgettem azt a bizonyos nevet, melynek tulajdonosa elterítette az elmém. Értetlenül nézett rám, majd pillantása ellágyult, amikor valószínűleg rájött, hogy nem szeretnék semmit bejelenteni.

     Már a kanapén ültünk. Nem emlékszem, hogy kerülhettünk oda. Feküdtem, fejemet az ölében pihentettem, ő pedig fekete tincseimet piszkálgatta. Olyan gyönyörű volt, nem szabadott volna utcára engedni, még egy ember, aki nem tud e misztikus lények létezéséről is rájönne, hogy ő nem földi. Ó, olyan angyali. Nem olyan, mint mi, pokolból szalajtott ördög gyermekei. Ő Isten ajándéka. Szó szerint. Mintha száműzték volna a mennyből a szépsége miatt, és itt nem csak a külsőségekről beszélek. Olyan egy ártatlan lélek ő. Aranyos, édes és jószívű. A szó szoros értelmében tökéletes. Ezt nem lehet máshogy elmondani. Nézegettem pompás arcvonásait, hosszú, hátközépig érő barna, hullámos haját, zöldes szemeit és arra jutottam, hogy ennél kifogástalanabb nem is lehetne. Nála csodálatosabb élőlény nem született soha. Túlságosan beleestem ebbe a lányba. Ezennel bejelentem Grace Micheal, hogy én, Bryan Gray, a mindig is románc gyűlölő vámpír szerelmes lett beléd. Igen, Grace Micheal, ez az egész a te hibád. Te tetted ezt velem, most ne nézz rám olyan ártatlanul. Ebben a pillanatban azonban rádöbbentem. Magammal beszélgetek? Ez őrültség. Kezdesz az őrületbe kergetni, te. Te vagy az első nő, aki képes volt ilyet tenni velem. Talán ez egy varázslat? Az angyaloknak van ilyen erejük? Direkt csinálod ezt, hogy aztán csúnyán átverhess? Nem, nem, nem. Te túl elbűvölő vagy ahhoz, hogy ilyet tégy. Túl nagylelkű és jóságos. Ó, drága, hogy történhetett ez ilyen gyorsan? Mintha csak tegnap lett volna, hogy először láttalak. Az utcán bóklásztál, majd bementél egy barna gesztenyeajtón. Ez fél éve történt. Azután többször is elmentem oda, hogy láthassam tündéri arcocskádat. Egy rutin alakult ki nálam. Minden nap ott álltam az egyik háztömb mellett és figyeltem mikor nyílik már a rozsdaszínű bejárati ajtó. Egyik nap nem kaptam több tablettát. 2 napig bírtam nélküle. Kezdett felülkerekedni rajtam a bennem lapuló vadállat. Majd sikerült neki. Egy szerencsétlen kisfiú volt a célpont, már majdnem megtettem, amikor megjelent Ő. Megmentette. Egy percre visszakaptam a testem, ezért amilyen gyorsan csak tudtam eltűntem onnan. Nem akartam bántani. Az ezután történtek kiestek, nem emlékeztem mit csinálhattam akkor, de nem is akarok. Kitudja milyen szörnyűségeket követtem el. Néhány napig távol tartottam magam tőle. Végre találtam egy megbízható eladót is. Éppen indultam a háza felé, útközben azonban megpillantottam. Egy ideig követtem, de aztán nem bírtam tovább. Elkaptam. Halálra ijesztettem szerencsétlent. Éreztem a szívdobogását. Félt tőlem, de én nem bírtam türtőztetni magam. Hazavittem. Eleinte utált, legalábbis azt mutatta, de amikor hozzáértem érzékeltem, hogy szíve erősebben vert. Ezek szerint mégis jelentettem neki valamit. Teltek a napok, ő pedig kezdett ellágyulni, de nem mosolygott. Annyira szerettem volna látni a mosolyát. Rengetegszer elképzeltem, hogy ajkait felfelé görbíti a világ pedig felragyog eme tettére. Aznap sikerült. Életem legjobb napja volt. Egész nap csak ültünk, beszélgettünk, mosolyogtunk és ölelkeztünk. Este nekiláttunk egy vacsora készítésének, amiből egy szénné égett pizza lett. Étel hiányában inkább rendeltünk, persze csak ő evett belőle. Én iszogattam a hülye tablettás vizemet, ő pedig rágcsálta az ételt. Hiányoztak azok az ízek. Egyszer még én is ember voltam, amíg egy szörnyeteg meg nem változtatta ezt a felállást. Eredetileg megölni akart, de valaki megmentett. Így én életben maradtam, de többé nem voltam ember. Végül is nem is olyan rossz ez, azon kívül, hogy nem ehetsz többé. Ha ez nem történt volna meg, most nem lennék itt vele. Mégiscsak megérte ez az egész. Soha nem voltam még ilyen boldog, mint abban a pillanatban. Méghozzá nem csak vámpír barátaim vannak. Akad néhány ember, varázsló és még vérfarkas is. A legjobb barátom is egy közülük. Grace és ő még nem találkoztak, féltem, hogy Shane ellenezné a dolgot, így még nem szóltam neki erről. Találkoztunk már azóta, meg is kaptam, hogy furcsán viselkedem, de nem tudtam mit tenni. Viszont hamarosan be kell róla számolnom. 
- Min gondolkodsz? - Nézett rám Ő a pizzáját a kezében tartva. Ügyetlenkedve fogta a szeletet, nehogy lepotyogjon róla valamilyen feltét, közben pedig érdeklődően pillantott rám. 
- Holnap bemutatlak az egyik barátomnak. - Szemében izgatottság csillant fel, erre elmosolyodtam. 
- Ki ő? Ő...Ő is... 
- Nem Grace, Ő nem. - vágtam a szavába mielőtt befejezte volna. Kissé megkönnyebbülten nézett a szemembe. 
- A neve Shane. Farkas. - fejeztem be a mondanivalóm. Kijelentésem még kíváncsibbá tette, ami kérdések tömkelegét jelentette. Legalább ötvenet tett fel vele/velük kapcsolatban és türelmesen végig hallgatta az összes válaszomat. Ez egészen éjfélig húzódott, amikor is megmondtam neki, hogy ideje lenne aludni. - Nem vagyok álmos. - fejét vállamra hajtotta és egy óriásit ásított. Felálltam, kifeküdt a kanapén, én pedig óvatosan megfogva emeltem fel. Kezét nyakam köré kulcsolta. Így vittem fel a szobánkba. Néhány percen belül hallottam édes szuszogását. Álmában hozzám bújt, én gyengéden átkaroltam és boldogan aludtam el. 

     Azt hittem álom volt az egész. Kinyitottam szemeim és alaposan megdörzsöltem. Egyedül voltam a szobában. Azonban a fürdőszobából egyszer csak előlépett Ő. Friss volt, üde, és még mindig gyönyörű. Szívem erősen kalapált, csoda, hogy nem hallotta. Feltápászkodtam és megöleltem. Beszippantottam haja kókuszillatát. Mindig olyan jó illatú volt, egyszer kókusz, narancs, cseresznye, majd málna. Mindig más, de mindig különleges. Akár csak Ő maga. Olyan egyedi, akár egy szállingózó hópehely egy csodás téli napon. Olyan elképesztő, akár a naplemente, amit először láttam. Mesébe illő, jobban beleillene egy mesébe, hercegnőnek, mint hamupipőke. Ő bámulatosabb, mint Szépség. Tényleg létezik vagy csak képzelem? Lehet, hogy csak a képzeletem játszik velem. Talán kábítóztam? Beszedtem valamit? A pirula, amit vettem nem is arra szolgált? Esetleg csak álmodom? Akkor soha nem akarok felkelni. Ő a mindenemmé vált, ha most elhagyna én belehalnék. Meglehet, hogy nem szabadott volna megtörténnie, de akkor nem érdekelt. Most már annál inkább...