2015. január 31., szombat

2. rész

Sziasztok!! Meghoztam a második részt. Ha elolvastátok a véleményeket kommentben tudassátok velem! Köszönöm.
További jó olvasás!
Hope

    Szemeim a meglepődöttségtől kitágultak, de ijedségemet nem mutatva rávágtam: 
- Nem. - arcomon magabiztosság tükröződött, belül viszont rettegtem. Egyre nagyobbra növő mosolya őszintén kezdett idegesíteni. 
- Nem kérdés volt. - mikor kimondta megragadta a karom és egy pár utcányira lévő házhoz ráncigált. Elmenekülni lehetetlen lett volna, éreztem a többi vámpír jelenlétét. Elkaptak volna, ha menekülni próbálok. Így inkább hagytam magam. Kitárta a kopott, fekete ajtót és belökött rajta, majd ő is belépett. Az ajtót bezárta, a kulcsot pedig a zsebébe csúsztatta. 
- Mit akarsz tőlem? - ismételtem meg, a még utcán feltett kérdésem. Egy pillantásra se méltatva felkapott egy almát, és beleharapott - semmi különöset - nyögte ki majd a gyümölcsöt fintorogva a kukába hajította. Míg én mereven álltam a kis folyosó végén, ő a kanapéra ülve bekapcsolta a tv-t. Óvatosan néztem körül a házban. Nem tudom mit akart, de a félelem lassacskán kezdett elmúlni. Lakhelye egy normális legénylakásnak tűnt. Kissé modern, kupis, de otthonos. Azonban én nekem egyáltalán nem volt kedvem itt tartózkodni, sem most, sem máskor. Már csak a gondolatra is kirázott a hideg, hogy egy vámpír lakásában vagyok, kint pedig még több van. Úgy tűnt egyedül lakott, ami a javamra vált, mivel, ha megjelenne pár másik vérszívó biztos, hogy nem élném meg a reggelt. Egy szobába zárt be. Hajnali kettő körül lehetett az idő. Egy ablakot láttam meg a másik oldalon. Vártam néhány percet, majd odamentem, kinéztem, az emeleten voltunk, viszont én sem voltam ember. Jobban kellett volna vigyáznia annak a fráternek. Hát, viszlát. Kinyitottam a nyílászárót, aztán a szárnyaimat elővillantva a legközelebbi háztetőre suhantam. A baj az volt, hogy a házam kilométerekre volt, én pedig csak pár métert tudtam lerepülni. Az utcák hemzsegtek a különböző lényektől. Felnéztem az égre, ezután pedig utamra indultam. 
- Mit csinálsz itt egyedül, kislány? állított meg egy férfi. Szemei pirosan fénylettek a sötétben, valamint agyarait megvilágították a hold sugarai. Már csak ez kellett. Futásnak eredtem, közben hallottam, hogy néhányan üldözni kezdtek. Szuper. Gyorsítottam a tempón, amikor valami keménynek ütköztem. - Na végre, hogy megvagy. - Nem néztem fel. Tudtam ki volt az. Minden kezdődhetett előröl. 

***
   A történtek után fogva tartóm úgy döntött mindenhová magával visz. Esténként az ő szobájában kellett aludnom. - Nehogy elszökj - felelte, mikor rákérdeztem miért kell ezt. 
Egyébként még mindig nem mondta el mi az oka annak, hogy itt tart. Az első 3 hétben kivétel nélkül, mindennap ordibáltam vele, illetve többször próbálkoztam szökéssel. Sikertelenül. Semmi nem vált be. Az elején irritált a társasága, dühös voltam, nagyon. Majd a mérget felváltotta a félelem és a bánat. Azt hittem soha nem szabadulok már meg. Aztán pár nap múlva ez elmúlt. Kezdtem megkedvelni, bár ezt magamnak se vallottam be. Állandóan próbált megnevettetni, de még egy mosolyra sem méltattam. Napról napra lazább és kedvesebb lett. Persze, a fürdőbe eddig se kísért el, nem sokára már néha egyedül is hagyott. Először csak a szobában, majd már az egész lakásban is. Már nem ráncigált magával mindenhova, habár még mindig egy szobában aludtunk. Nem kérdeztem rá miért, úgyse adott volna választ. Egyre jobban bízott bennem. Azt hiszem. Már erősen vissza kellett fognom magam, hogy ne mosolyogjak. Nehéz volt. Aztán egyik nap nem is bírtam tovább. Ezzel persze megnöveltem az önbizalmát, és arra is rájött, hogy kezdtem megkedvelni. 
     Pont két hónapja volt, hogy itt tartózkodtam. Reggel mikor felkeltem ő már nem volt ott. Fura egy vámpír volt Ő. Éjszaka nagyon ritkán járt ki, leginkább aludt, mint egy normális ember. Nem szívott vért. Valami pirulákat szedett. Az volt a tápláléka. Kiderült, hogy aznap éjszaka miért támadt a kisfiúra. 2 nappal azelőtt fogytak el a tablettái, és a férfi, aki ezeket árulta azt mondta feljebb ment az ára. Ő pedig úgy gondolta megvárja, amíg lejjebb viszi. Azonban köztudott tény, hogyha nem isznak, megvadulnak. Elvesztik az eszüket és nem tudnak gondolkodni, egészen addig, amíg nem szereznek megfelelő táplálékot. Vele is ez történt. Mára talált egy másik eladót, akitől olcsóbban megszerezte őket. 
Érdekes szokásait rám is rám ragasztotta. Most már éjszakánként aludtam, nappal pedig ébren voltam. Ritkán fordult elő az ellentéte. 
     Miután elkészültem lebaktattam a lépcsőn, majd az alján megálltam. Megláttam Őt. Háttal állt nekem, a pultnál ügyeskedett. Tekintetem végig vezettem fedetlen hátán. Melegítőnadrágja lazán lógott csípőjén. Megfordult, és mikor észrevett mosolyogni kezdett. 
- Csináltam neked reggelit. - szólalt meg. A pult felé indultam és leültem az egyik székre. Elém rakta a tányért, majd a velem szemben lévő ülőalkalmatosságra helyezkedett. Megköszöntem és enni kezdtem a vajas pirítóst. A könyökére támaszkodva figyelt. 
- Olyan gyönyörű vagy. - mondta ki suttogva. Szívemben megállt az ütő kijelentésére. Soha nem mondott még ilyet. A pirítósomra bámulva szégyenlősen elmosolyodtam és idegesen kapargatni kezdtem az ételt. Mit ne mondjak, érdekesen látványt nyújthattam 
- Nézz rám. - ejtette ki a szavakat halkan, szinte könyörgő hangnemben. Félénken néztem bele a tengerkék szempárba. Lehet, hogy rosszul tettem. Lehet nem kellett volna, de akkor nem tudtam visszafogni magam. Arca közeledni kezdett, gyönyörű szemeit lecsukta, ezzel megfosztva engem a látványtól. Abban a pillanatban, mikor megéreztem mézédes ajkait az enyémeken, az én látószerveim is automatikusan záródtak le. Lassan, de szenvedélyesen csókolt. Boldog voltam. Egy másodpercig se gondoltam arra, hogy ezt nem szabad. Ő vált el tőlem, rám nézett, majd ujjainkat összekulcsolta. 
- Ha tudnád milyen régóta várok erre. - mosolyodott el. 

6 megjegyzés: