Meglepetés!

Sziasztok! Igaz, most nem új résszel jelentkezem, mivel laptopot nem tudtam hozni a történetet nem tudom folytatni addig, amíg haza nem érek. Azonban volt egy kis időm, így füzetbe összehoztam egy rövidebb, novella szerű valamit( nem tartozik a történetklhez), ami nem lett nagy szám, de azért remélem tetszeni fog! 

Maddie ugyan olyan reggelre ébredt, mint a többi. A nap szemébe sütve ébresztette fel mély álmából. A lány percekig tartó forgolódás után kiugrott puha ágyából, aminek hiányát rögtön érzékelni kezdte. Órájára pillantott, majd elkerekedett szemekkel futott a fürdőbe összeszedni magát. - Ezért biztosan kapok - gondolta Maddie és már készen, bőröndjét felkapva rohant ki az ajtón. Az egész csoport őt várta, ezért felsietett a buszra és elnézést kért szeretett rajztanárától. Maddie hetente háromszor járt hozzá művészórákra, immár két éve. Most 8 napra utaztak a csapattal az angliai Doncasterbe. Az út csupán 45 perces volt, de Maddie óráknak érezte. Boldogan pattant ki a fülledt járműből az oxigénnel teli  területre. A nap égető, de mégis kellemes érzést keltett csupasz vállain. Megkönnyebbülve nyújtoztatta ki elgémberedett végtagjait és a csomagtartóhoz indult, hogy kivegye lila bőröndjét. A többieket követve próbálta felhúzni a nehéz tárgyat a lépcsőn, ami körülbelül egy súlyú lehetett a lánnyal. A csomag hirtelen könnyebbnek bizonyult a kelleténél, ő pedig csodálkozva nézett hátra az említett tárgyra, amit most egy ismeretlen fiú fogott és rakta fel a lépcső tetejére. Maddie szinte csodálkozva bámult az ismeretlenre, aki ráemelte tekintetét és elmosolyodott. - Clayton - nyújtotta kezét a srác, akin tisztán látszódtak az öröm jelei. A lány viszonozta a kedves gesztust, kelletlenül, de elárulta nevét. - Mad - soha nem mondta el teljes nevét, egyedül, ha muszáj volt. Mindig is utálta, ha úgy szólították. Tanárnője hangjára felkapta a fejét, majd egy utolsó pillantást vetve a fiúra belépett a házba. A csoport egész napra programokat szervezett, így a két fiatalnak esélye sem volt találkozni. Titkon Maddie csak azt várta, hogy végre visszaérkezzen a táborhelyre és láthassa őt. Remélte, hogy még ott lesz. Eljött a várva várt pillanat, olyan izgatott volt, mint még soha. Azonban a fiút sehol sem találta. Elkeseredett és a szobájába caflatott. A délután hátralévő részére szabadidőt kaptak. A többiek hangos ricsajjal élvezték a szünetet, míg ő csak eltűnt egyedül az egyik szobában. Úgy érezte a sok ülés már megártott, így elindult egy rövidke sétára ház belső terén. Épp a konyhába tartott, amikor meglátta Claytont a pult mögött. Egy pillanatra megdermedt, bámulni kezdték egymást, majd Meddie erőt vett magán és leült a vele szemben levő székre. A fiú festett szőke haja a plafon felé ágaskodott. Édes arcához illett a hajszíne, még apró lenövése is csodásan állt neki. Órák múlva, immár nevetve beszélgettek. A lány minden nap órákat töltött a fiúval. Eltelt a 8 nap, Maddie haza indult. Clayton szorosan vonta magához a nemrég megismert lányt, percek múlva szomorúan váltak el. Mad lehajtott fejjel sétált fel a buszra és nézte, ahogy elhagyják a helyet. Napok teltek el, a fiatalok pedig próbálták túltenni magukat egymáson. Egyik nap a fiú épp gondolkodott, amikor felkapta a fejét és elmosolyodott. Izgatottan kezdett kutakodni a szükséges információk után. A lány napjait otthon töltotte, a szobájaban ülve. Meghallotta a csengő kellemes dallamát. Csodálkozva baktatott az ajtóhoz, majd kinyitotta azt. Meglepődöttségében álla szinte a padlót súrolta. Clayton szája sarkát felfelé görbítette, majd szorosan karjai közé zárta őt.