Sziasztok! Fúú. Be kell vallanom sokat szenvedtem ezzel a résszel. Körülbelül háromszor írtam újra, mert egyik verzió sem tetszett, aztán a harmadikra úgy gondoltam már megfelelő lesz. Kicsit hosszabbra írtam, mint az előzőek, hiszen próbálok egyre hosszabb részekkel előállni nektek. Azokat mindenki jobban szereti. Meg hát én is jobban megelégszem vele, ha egy-két nap alatt összehozok 1000+ szót, minthogyha tíz alatt 100-at. Remélem elnyeri a tetszéseteket és mellesleg nagyon, de tényleg nagyon hálás lennék néhány kommentért.. Kérlek:)
Köszönöm a figyelmet, illetve további jó olvasást!
Shane folytatta a
majdnem mindennapos látogatásait, de nem csak nálam. Rengeteget látogatta
legjobb barátját, aki már a gyógyulás útján volt. Nem tudjuk, hogy valaha
visszakapja-e emlékeit vagy nem. Mindenesetre jobbnak láttam, ha nélkülem éli
tovább életét és boldog lesz. Mindig kikérdeztem az állapotáról, hogy mikről
beszélgettek és egyéb dolgokról, ami máskor unalmas lett volna, most viszont
mindennél jobban tudni akartam. Jól volt. A baleset három hete történt. Az
orvosok azt ígérték, ha minden jól alakul pár nap múlva hazamehet. Ez így is
történt. Shane elmondása szerint boldog volt, de állandóan mesélt egy
angyalról, akit álmában látott. Azt mondta, meg akarja találni. Hogy meg kell
találnia. Egy angyal? Én lennék az? Talán mégis emlékszik rám? Vagy az csak egy
egyszerű álom volt? A kérdéseimre nem kaptam választ. Az utóbbi időben
visszamentem dolgozni. Szerencsére a főnököm rendes fickó volt és megértett,
amikor azt mondtam esélyem sem volt bejönni. Persze a valódi okát nem tudta, de
nagyon hálás voltam érte, hogy nem rúgott ki. Cserébe most már rendszeresen
bejártam mindennap. Mr. Sittleford megkért, hogy pincérkedjek szállítás
helyett, mert az előző dolgozó kilépett. Elfogadtam, így minden reggel
kilenckor már a pult mögött álltam várva a vevőkre. Ketten szolgáltuk ki őket,
akik mindig rengetegen voltak.
Egyik nap éppen volt
egy kis szabadidőm, tehát leültem az egyik pult mögött elhelyezett székre,
amikor belépett egy srác. A csengő hallatára odanéztem gondolván már megint
állhatok fel. Kétségbeesés fogott el, mikor megláttam ki is volt ő valójában.
Lazán sétált a pult felé, majd rám emelte tekintettét és döbbenten megállt. Úgy
álltam ott, mint egy élettelen fadarab. Erőt gyűjtött magán és közelebb lépett.
– Szia Grace – suttogta. Hangja hallatán szívem hatalmasat dobbant.
Erőteljesebben kezdtem venni a levegőt. Nem bírtam megszólalni. Köszönésképp
szaggatottan bólintottam. – Úgy tudtam nem ehetsz pizzát. – szólaltam meg
remegő hanggal. Halványan elmosolyodott és megrázta fejét. – Shane-nek viszem.
– mondta még mindig halkan. Olyan édes volt a mosolya, de nem volt őszinte.
Vajon emlékezett rám? Miért volt ilyen? Ha nem tudta volna, ki vagyok nem
viselkedett volna így, és a nevemre is emlékezett. – Miért nem ő jött? – lassan
emeltem rá tekintetem. Olyan rég láttam már. Meg akartam ölelni, de nem
tehettem. Emlékeznem kellett miért jöttem el akkor. – Nem tudom. – enyhén
megrántotta a vállát. Szemei szebbnek tűntek, mint valaha. Tökéletesebb volt,
mint azelőtt. – Csilis? – tereltem el a témát mire bólintott. Gyorsan
hátravittem Kate-nek a rendelést, majd visszamentem, ahol még mindig Bryan
állt. A zsebemben lévő készülék rezegni kezdett, ismeretlen szám volt. Ó, hogy
utálom én az ismeretlen számokat, azonban ez a hívás más volt. Pár méterre
álltam a pultról, tökéletes rálátással a mellette álló fiúra. Engem figyelt. A
telefonba beszélő nőtől hallott információra szemeim kikerekedtek. Nem
tudtam elhinni. Miért pont most? Miért nem lehetett hamarabb? A bíróság
elfogadta a kérelmünket. Már nem vagyunk eltiltva egymástól. Remegő végtagokkal
sétáltam oda hozzá. Érdeklődően nézett rám. Valószínűleg idegességem jól
látható volt. – Emlékszel valamire? – kérdeztem, mire bólintott. – Rád – hangja
annyira halk volt, hogy még én is alig hallottam. – beszélnünk kell – tette
hozzá ugyanolyan halkan. Most rajtam volt a sor hogy bólintsak. Nem tudtam
nemet mondani. – Shane érted jön munka után – fejezte be miután megkapta a
válaszom. Nem mondtam semmit. Bementem a konyhára a pizzáért és a kezébe
nyomtam, ő pedig megadta a megfelelő pénzösszeget, majd hátat fordított és
kisétált. Dühösen vertem a fejem a pultba, és leültem az egyik székre. Ujjaimat
megállás nélkül tördeltem. Ezt nem kellett volna. Nem így kellett volna
történnie. Nem kéne emlékeznie rám. Nem most kellett volna jönnie annak a
hívásnak, hanem hónapokkal ezelőtt. Egy hónapja voltam nélküle, elkezdtem
építeni a falat magam körül és most lerombolta. Már megint. Másodjára teszi
ezt. Idegesen doboltam lábaimmal, majd úgy döntöttem folytatom a munkát. Semmi
kedvem nem volt megkockáztatni, hogy kirúgjanak.
Hamar véget ért a
munkaidőm. Túl hamar. Percek múlva Shane is megérkezett. Beültem a kocsiba mire
rám vigyorgott.
– Miért kellett ezt? – kérdeztem tőle cseppet sem kedvesen.
Arca elkomorodott.
– Grace, te vagy az egyetlen, akire emlékszik. Hiányzol
neki. – mondta teljes komorsággal, majd megállt Bryan háza előtt. Kiszálltam a
járműből, de még visszafordultam.
– Köszönöm – néztem rá, mire aprót bólintott
és elmosolyodott. Míg ő elhajtott én az ajtó elé léptem. Nagy levegőt vettem és
bementem a rég nem látott lakásba. Lassan sétáltam befele. Megpillantottam a
kanapén szétterült alakját. Leültem mellé és édes szuszogását hallgattam,
mígnem elhalkult szemeit pedig kinyitotta és felült.
– Öhm. – vakargatta a
tarkóját
– Sajnálom. – nézett rám zavart tekintettel. Elmosolyodtam és
megráztam a fejem jelzésképp, hogy semmi baj. Miért is haragudnék? Hiányzott
már ez. Hiányzott Ő. Percek óta
csöndben ültünk egymás mellett. Egyikünk se tudta mit kell ilyen helyzetekben
mondani. Hirtelen sóhajtott egy nagyot, majd megszólalt.
– Grace – ejtette ki a
nevem halkan. Ránéztem várva, hogy folytassa.
– Nem emlékszem mi történt. Nem
tudom mi volt köztünk, de azt tudom, hogy sokat jelentesz nekem. – árulta el
miközben a lábfejeit tanulmányozta. Talán zavarban volt vagy nem akart rám
nézni.
– Jobb, ha elfelejtesz és folytatod az életed nélkülem. Légy boldog. –
hangom remegett. Én magam sem hittem el, hogy képes voltam kimondani, de nem
emlékezett semmire. Jobb, ha boldog lesz. Valami mindig közénk állna. Így jobb
lesz. Akkor legalábbis úgy gondoltam.
– Kérlek, mondj el mindent velünk
kapcsolatban. – suttogta mire megráztam a fejem. Összeszorítottam a szám és a
szememet törölgettem. Nem akartam sírni, de fogalmam sem volt mit tegyek.
–
Sajnálom. – mondtam ki akadozottan, felkaptam a kabátom és egyéb személyes
tárgyaimat és kifutottam az épületből. Bryan utánam kiáltott, de nem figyeltem
rá. A hó szakadt én pedig futás közben öltöztem felfele, majd mikor elég messze
kerültem lassítottam a tempón. Körülnéztem a környéken. Bradford utcái
karácsonyi díszekkel teltek meg. A kopott ajtókat koszorúk, régi házakat most
égősorok díszítették. Az egész város karácsonyi hangulatban tündöklött. Télapó
sapkás fiatalok sétálgattak tömegesen. Gyerekek futkároztak a hóban, karácsonyi
dalokat énekeltek, néhányuk játékokat mutogatott fáradt szüleiknek. Összehúztam
magamon a cipzárt. Kezdtem fázni. Mindig is szerettem a karácsonyt, annak
ellenére, hogy általában olyanokkal töltöttem, akik nem sokat számítanak nekem,
vagy éppen egyedül. Sokszor volt olyan, hogy egy munkatárs tudván nincs senkim,
meghívott hozzájuk. Ilyen esetekben mindig elfogadtam az ajánlatot, hiszen még
mindig jobb, mint egyedül. Habár karácsonyig még volt néhány hét a körülöttem
lévők közül már mindenki áhítattal várta az említett ünnepet. Azt hiszem, idén
egyedül leszek. Persze ott van Shane, de őt megkérem, hogy legyen Bryannel. Nem
volt szép tőlem, hogy úgy elrohantam, de…
- Erre
nincs mentség Grace. – mondta a fejemben lévő kisördög, ami amúgy eredetileg
is fura, de egy angyal esetében még zavarba ejtőbb. A lény ezután el is tűnt.
Alapvetően csak a képzeletem játéka volt ez az egész. Szerintem kezdek
megőrülni. Bizonyára ez történik. Útközben rájöttem, hogy egy idióta vagyok.
Visszakaphattam volna, de én eldobtam a lehetőséget és elszaladtam. Hogy miért?
Féltem. Féltem, hogy újra elrontanék valamit és örökre elveszteném, amit most
nemrég tettem. Hát ez megcsináltad Grace Michael, gratulálok! Idegesen álltam
meg az ajtó előtt és átfagyott ujjaimmal kezdtem kutatni a kulcsom után.
Neeeee,Grace!!!!!!
VálaszTörlésEzt nem teheteeeed!!!! :'( :(
:// Hat.. sajnalom
Törlés